Magyar megmaradas

Magamról

Az 1950-es évek elején láttam meg a napvilágot Budapesten, a Kárpát-medence központjában. Az Új-Lipótvárosban, egy hajításnyira a Vígszínháztól és a Margit szigettől. Igazi pesti lettem, pedig mindkét szülőm vidékről került oda.

Szép gyerekkor adatott. Jó lakás, jó környék, jó iskolák. Gondtalan évek a legrothadtabb Rákosi és Kádár korszak idején. Egy nagy figyelmeztetés azonban már ekkor elért. 1956. Megéreztem a korszak leheletét.

Csodálattal adózom szüleimnek. Amit tudtak, mindent el is meséltek a forradalomról. Forradalomról beszéltek és diktatúrákról. Az életükkel játszottak őszinteségükkel. Soha sem árultuk el, hogy otthon mit, s hogy beszéltek. E bizalom gondolkodásom alapjává vált. Nyugodtan neveltek hazaszeretetre, mikor e szót sem lehetett kiejteni. Magyarságról, Nagy Magyarországról, Trianon átkáról, kettős honfoglalásról. Lehallgatásokról, táborokról, kínzásokról, erőszakos TSz-esitésről.

De láthattuk a vidék Magyarországát is bátyámmal. Őseink zalai és nógrádi otthonát. A régi paraszti élet levegőjét is magunkba szívtuk. Tudtuk, hogy nagyapánkat még személyesen Ferenc József tüntette ki hősiességéért. Tudtuk, hogy kaszával fogadta a tsz-be léptetőket. Nem is merték a lábukat betenni a portára.

Még a nevünk is az ősiség, a magyarság melletti hittétel volt. Attila - Isten ostora - és Mátyás - az igazságos. Példának is tekintettük őket.

Felnőtt korom rövid ideig a kertészkedéshez kötődött majd a bankvilág szippantott magába. Az első a természet szeretetére és tiszteletére tanított. A másik megmutatta, hogy a pénz szolgálhat is, de rombolhat is. Ma már tudom: nem csak egy embert, egy családot, egy népet tehet tönkre, de az emberiséget is.

Mindig szerettem a közösségi életet. Egyetemista koromban a KEK-ben a szombati koncerteken voltam rendező, majd főrendező. A Magyarok Világszövetségében Felügyelő Bizottsági tag. Az MDF egri szervezetének alelnöke, majd kirúgásom után a Nemzeti Fórum Egyesület megyei elnöke.

Ma már tudom: az élet sok arcát azért láttatta velem, hogy tanítson. Hogy megtanuljam elkülöníteni a lényeget a lényegtelentől, a jót a rossztól, s az igazat a hamistól. A szeretetet ne téveszthessem össze a behízelgéssel, lássam a színfalak mögött zajló, takart folyamatokat, s megtanuljam felfedni, mit rejt a mély.

Hogy az ember nem önmagáért való. Amit kapott nem csak az övé. Feleségéé, gyermekeié, nagycsaládjáé, nemzetéé. Barátaié.

S adott egy figyelmeztetést is. Csak az élet valós rendjén járó közösségek maradnak majd meg, hiszen oly kor kapujában állunk, oly mérhetetlen megpróbáltatások várnak ránk, mint még soha. A Teremtő mutatta az utat, csak meg kellett értenem. Még ha nehéz is.