Add a Startlaphoz! Add a startlaphoz!
Magyar megmaradás

Rabok legyünk, vagy szabadok?

2008

Farkas Lajos gondolatai a szabadságharc 160. évfordulóján

Petőfi Sándor

160 esztendővel ezelőtt 1848. március 15-én vette kezdetét a magyar történelem egyik legmeghatározóbb és legjelentősebb fordulata. Kitört a polgári demokratikus forradalom, megindult a nemzet harca a szabadságért és a függetlenségért. Talán a honfoglalás jelentősége ekkora, amikor is őseink hazát teremtettek itt a Kárpát-medencében, 1848/49 eredményeként pedig Magyarország elin­dult a polgárosodás útján.

Hiába a Habsburg győzelem, e piciny nép harca útmutatásul szolgált a történelem folyamán a többi, bilincseiket lerázni igyekvő népeknek. A környező népek nemzeti öntudata is éppen a magyar szabadságharcból fakadt. Bármennyire igyekeztek és igyekeznek ma is egyesek félremagyarázni, a magyar nép küzdelme meghatározója volt Közép-Európa történelmének.

Március 15-én egy szikra lobbant, melyre egész Európa felfigyelt, és a szabadságharc bukása után az öreg kontinens élete már merőben más volt, mint azelőtt, a feudalizmus bástyái ledőltek és polgári demokrácia vette kezdetét.

Tudjuk, hogy mi történt március 15-én, mégis szükséges, hogy újra és újra szemügyre vegyük e nap csodáját. Ez megkívánja azonban, hogy időről-időre számot vessünk azzal, hogy mit is ünneplünk, nehogy szertartássá merevedjék.

Petőfi, Jókai, Vasvári és a többi márciusi ifjú fellobbantja a fáklyát, kezdetét veszi egy sok megpróbáltatással járó harc, mely egységbe kovácsolja a nemzetet. Ezrek és ezrek állnak Kossuth zászlaja alá, nemesek, értelmiségiek és egyszerű parasztemberek. Mindenüket készek voltak feláldozni a haza oltárán. Sokan jeltelen sírokban nyugszanak, a szerencsésebbeknek talán jutott egy-egy kopjafa. Bárhol is nyugszanak, áldott legyen a poruk is!

Vajon a mai magyar ember képes lenne-e ekkora árat fizetnie hazája szabadságáért? Tudjuk-e tartani olyan büszkén a piros-fehér-zöld lobogót, mint tették akkor régen '48-as őseink? Egyet tudnunk kell: csak azok a nemzetek lehetnek gazdaságilag is erősek, amelyeknek a műveltsége is magas, és lemaradnak azok, akik a kultúrát mellékesnek, sőt egyenesen felesleges pénzkidobásnak tartják. Ez nem politikai kérdés, ez lét, a magyar kultúra létének kérdése, amely a magyar megmaradást szolgálja. A kultúránk és keresz­tény vallásunk eredményezte azt, hogy több mint ezer éve élünk itt a Kárpát­medencében, beékelődve germán és szláv népcsoportok közé, és itt szeretnénk élni a következő ezer évben is.

Erre tanít bennünket 1848/49 és itt jönnek vissza a márciusi ifjak, hogy Petőfi, Jókai és Vasvári töretlen hite útmutatást kell hogy adjon a mai em­ber számára. Abból a mindent elsöprő tűzből kell erőt meríteni és bízni, hinni kell, ahogyan azt ők tették!

A magyarság erejére és összetartására van ma szükség! A történelem folya­mán kapott pofonok rámutattak arra, hogy mindig vereséget szenvedtünk, amikor széthúzó nemzetromboló politikát folytattunk. Nemzeti egységünkben rejlett, és rejlik ma is az erőnk.

A tét ma is nemzetünk fennmaradása, csak egy kicsit más formában. Mint a szabadságharcban akkor, ma is e harcot nekünk, magyaroknak kell megvívnunk. Egyedül. A honfoglalástól nap­jainkig rajtunk soha senki nem segített, mindig magunkra voltunk utalva és hagyatva, az eredményekért keményen meg kellett harcolnunk, és mindig mindenért magasabb árat fizettünk, mint a körülöttünk élő népek.

Fejet hajtunk 1848/49 előtt, mint azt tette egész Európa a XIX. században, amikor eltiporták a forradalmat, mint tette azt az Amerikai Egyesült Államok kormánya, amikor az emigrációban lévő Kossuthot fogadta, és mint tették azt később azok, akik a szabadságharcban ellenségeink voltak.

Sohasem volt könnyű magyarnak lenni itt szűkebb hazánkban, régen is nehéz volt, most is az, de vannak példaképeink, nekünk, Bács-Kiskun megyeieknek pedig rengeteg van, hisz ezer szállal kötődünk az akkori eseményekhez, személyekhez, és elég, ha csak a Petőfi emlékhelyeket, Dunavecsét, Kiskőröst, Kecskemétet, Kiskunfélegyházát, Kunszentmiklóst, Szabadszállást, Szalkszentmártont említem.

Kötelességünk emlékezni, ünnepelni és harcolni, mert ezzel tartozunk apáinknak, mert egyszer az utókor számon fogja rajtunk kérni, hogy milyen Magyarországot, milyen Bács-Kiskun megyét hagytunk rájuk.

Nem mindegy, hogy a mai magyarság úgy kerül-e be a nagy történelemkönyvbe, hogy ők voltak azok, akik eltékozolták azt, amit rájuk bíztak az elődök, vagy úgy emlegetnek majd bennünket a következő nemzedékek, hogy: Áldott legyen a poruk is!

Farkas Lajos
a szalkszentmártoni Petőfi múzeum igazgatója