Add a Startlaphoz! Add a startlaphoz!
Magyar megmaradás

Mindennapi kenyerünket add meg ...

2009-10-27

Kemencében sült kenyér

De ne ilyet! Ez nem éltet. A volt gabona nagyhatalom országában lehet a legtöbb kenyérnek nevezett, olcsó szemetet kapni. Magyarországon még ma is sokan és sok kenyeret eszünk, illetve azt, amit ilyen néven árusítanak.

Az vagy amit megeszel, amit megiszol. A kenyérben minden benne van mire a szervezetnek szüksége van. Most a kenyérről beszélek nem arról, amit ezen a néven, olcsón ránk sóznak. Arról, amit ma csak egy-két boltban lehet kapni, arról, amit régen a kemencében sütöttek. Például a kerek, 2-3 kilós, felül vágott, gyönyörűen barnára sütött, ropogós héjúról, melynek az illatát messziről megérezve összeszaladt a nyál a szánkban. Már csak elmenni is jó volt egy ilyen pékség, vagy kemence mellett. Ahogy megéreztük az isteni illatot jó kedvünk kerekedett. Nem véletlenül hívták életnek is. Ezt ma már nem is ismerik a fiatalok. A mai kenyér sokszor csak egy napig ehető. Másnapra megváltozik a hab könnyű, felpuffasztott fehérkenyér. Elveszti eredeti ízét, illata már nincs, szeletelni alig lehet, morzsálódik. Még egy-két nap és - időjárástól függően - vagy megpenészedik, vagy csontszáraz lesz. Régen a kenyeret nyugodtan egy hétig el lehetett tenni, az utolsó napon is élvezetes volt enni.

Mi történt, rosszabbak a búzafajták, a pékek elfelejtették a szakmát? Nem. A nagytőkés globalizmus kivonja a drága gabonát a kenyérből és más, olcsó, mesterségesen előállított anyagokat tesz a helyébe. A pékáruk jó, ha 70% gabonát tartalmaznak, helyükbe léptek a különböző tartósító-, állagjavító- és íz anyagok. Az nem számít, hogy nem tudsz egy jó ízűt enni, egy jó zsíros kenyeret, „zsíros deszkát”, melyen generációk nőttek fel egészségesen. Ma a lényeg az, hogy egyre nagyobb profitja legyen az „íz iparnak”. Az olcsóbb termékük kiszorítja a drágábbat. Eltüntették, tönkre tették a konkurrenciát, a kis pékségeket, a gabonából készített pékárukat. Így már nem is tudsz jó minőségű pékárut venni. Arra is nagyon vigyáztak a nagytőkések, hogy ne is legyen annyi pénzünk, amivel meg tudjuk venni a jó és drágább kenyeret. Minden haszonnak náluk kell lecsapódni. Ezek nem olyanok, mint a szocialisták, akik azt hirdették, hogy már megszedték magukat és nem fognak többet lopni, meg kell hagyni őket a hatalomban. Se a magukat szocialistának nevezők, se a nagytőkések soha sem fogják úgy érezni, hogy nincs több pénzre, hatalomra szükségük! Addig fogják a lóvét a zsebünkből kihúzni, amíg csak hagyjuk. Hát ne hagyjuk, hogy az olyanok, mint például az Aromaric nevű cég (adalékanyag gyárt) - melynek nálunk is működik leányvállalata - rajtunk gazdagodjon. Tegyünk keresztbe a rekord sebességgel fejlődő íz iparnak.

Együnk kevesebbet – még ha első ránézésre drágábbnak is tűnik – de jó minőségűt. Tudom, hogy kevesebbe fog kerülni, ugyanis a jóból a kevesebb is táplálóbb! Most nem térek ki a rossz étkezés miatti orvosi költségekre, az egy önálló fejezet. Visszatérve az élelmiszeriparra: míg 1994-ben az íz gyártók 5 milliárd dollárt forgalmaztak, 2000-re ez az összeg már 12 milliárd volt!

Ma már a „fejlett” világban az elfogyasztott élelmiszerek 75%-a a nagyiparból kerül ki (csak a többi a háztáji vagy saját termesztésű), az USA-ban ez az arány pedig 95%! A mesterséges íz adalékok ára rohamosan csökken, „hála” a nagyipari előállításnak: a barackíz eléréséhez kellő anyag kilója a ’80-as években még 20.000 dollár volt, ma viszont már csak 1.200 dollár!

Nézzük meg mi mindenre képes még az új iparág! Az „íz császárok” üzlete olyan jól megy, hogy csak a New York-ban székelő multi, az IFF (International Flavors and Fragrances) éves forgalma 1,1 milliárd dollár! Ez a cég befolyásolja milliók ízlését, uralja a leves porok és a dobozos húsok, rágcsálnivalók, de még a mélyhűtött pizzák ízét is. A cég alkalmazottjai profi vegyészek, akik ugyan még soha nem láttak tyúkot egy méternél közelebbről, mégis több száz féle tyúk ízt tudnak előállítani. Ezek a „szakemberek” kitalálják, hogy milyen ízekre vagyunk vevők, majd vegyi úton, mesterséges anyagok igénybevételével kikísérletezik az adott évben kiadott pár ezer íz kombinációt.

Anélkül, hogy tudnánk róla, ezeket kedveljük a Nesquik, kakaóban, a Maggi leves poraiban, a dobozos tejberizsben, de még a Bonduelle „zsenge zöldborsójában”. A vegyi eljárások fejlődésének köszönhetően olyan dolgok kerülnek az élelmiszerekbe, melyekről sejtelmünk sincs. Hogy mivel lehet ezt bizonyítani? A legegyszerűbben azzal, hogy kimutatták: a világ teljes epertermelése csak az összes fellelhető epertartalmú termék 5%-hoz elég! Sok német és svájci kutatás mutatta ki, hogy az eper aromát, mely joghurtokba, fagylaltokba kerülnek, fűrészporból állítják elő! Erről a témáról a német nyelvű lapok, a svájci Zeit-Fragen hónapokon át cikkeztek, nálunk viszont nem találták elég érdekesnek a témát. Ráadásul az ilyen eperaromát „természetes anyag”-ként címkézik fel, mivel a fűrészpor tényleg megtalálható a természetben. Akkor mi lehet a többiben?

(Kis kitérőként egy abszurd: Japán tudósok az emberi széklet szilárd maradványait is képesek voltak úgy ízesíteni, hogy abból szerintük emberi fogyasztásra alkalmas ételt állítottak elő, majd büszkén magyarázták, hogy többé már nem kell élelmiszerhiánytól tartani.)

Persze sokan ismerjük fel, hogy az ilyen „műanyag-termékeknek” kicsit porhanyósabb, szürkébb ízük van, és egyáltalán nem képesek pótolni az eredeti, az igazi élelmet, mégis nagyon sokan szoknak rájuk, hiszen készen rakják őket eléjük, vagy este, munka után tíz perc alatt meg lehet őket csinálni, nem kell a konyhában kotnyeleskedni.

Vegyük például a hús füstölését! A kellemes füstölt íz eredete ismert és nem szorul bemutatásra: az emberek régóta így ízesítették és tették tartósabbá az élelmek erre alkalmas fajtáit. Sikerrel és veszélyek nélkül. Újabban viszont Nyugat-Európában vegyi zuhannyal látják el a kolbászt, amitől az árunak ugyan gyenge „füstölt” íze lesz, de ezt általunk ismeretlen anyagoknak köszönheti, mivel a zuhany összetétele üzleti titok részét képezi… Ugyanakkor kiderült, hogy az igazi füstölés továbbra is kevesebb, mint tíz euró centbe kerül.

Napjainkban az adalékanyagok létjogosultságát sok „szakértő” azzal magyarázza, hogy ezek nélkül nem lennének elég tartósak az ételek, tehát lehetetlenné válna az, hogy egy alapanyagot több ezer kilométerre szállítsanak, ott feldolgozzák, és a polcokon is hónapokig, évekig lehessen tartani, amíg valaki meg nem veszi. (E nélkül az élelmiszer áruházak polcain lévő termékek nagy része eltűnne.) A kutatóintézetek is beismerik azonban, hogy a mai adalékanyagok csak mintegy 1%-a felel a tartósításért. Legalább 90%-uk olyan, jórészt felesleges és mesterséges kotyvalék, mely csak kozmetikai anyag: színezék, sűrítő, édesítő, vagy egyéb állagjavító.

Az ilyen ízesítőszerekben van a legtöbb pénz – évente 3,6 billiárd dollár forgalom.

Most kell lépni a multik ellen, mert hihetetlen dolgokra készülnek! A vegyi multi Hoechst olyan eljárást nyújtott be szabadalmazásra, mellyel baktériumok kávétejszínné vagy krémsajttá alakíthatók. Az amerikai General Foods műszalonnát csinál vízből, fehérjéből és zsírból. A szintén amerikai Athlon bejelentette, hogy madártollból állít elő bonbont és péksüteményt, sőt, még büszkék is rá! Csak szintetikus édesítőszerből évente 15 ezer tonnát használnak fel (egyes országok rákkeltő hatásuk miatt betiltottak egy párat, míg a szomszéd országban szabadon kapható. Ausztrália, Új-Zéland)!

Mondhatnánk, hogy „hab a tortán”: sok, nagy mennyiségben terített mézben, húsban antibiotikum is található. El is érte a fejlett világ a baktériumok rezisztenssé válását. Így fertőzéseik alkalmával már nincs hatásos védelmet biztosító gyógyszerünk.

El kellene készíteni a betiltandó iparágak listáját, és az első helyek egyikét örökre kiadni az „íz iparnak”. A mesterséges anyagok rizikóit tovább növeli, hogy senki sem ismeri egymásra gyakorolt hatásukat. Lehet, hogy egy adalékanyagról kimutatják, nem feltétlen ártalmas az egészségre, de azt már senki sem vizsgálta meg, hogy egy termékben található mondjuk 16 adalékanyag hogyan hat egymásra. Ahogy a gyógyszerek erősíthetik vagy gyengíthetik egymás hatását egyidejű szedés esetén, úgy igaz ez minden más mesterséges anyagra is. Csakhogy évente 10.000 új élelmiszer került forgalomba az EU és az USA határain belül. ENSZ szakértői csoportja kimutatta, hogy a „fejlett” országok lakói évente és fejenként 6-7 kg élelmiszer-adalékot fogyasztanak el! Képtelenség ennyi új termék minden egyes összetevőjét megvizsgálni, egyszerűen fizikailag lehetetlen ilyen rövid idő alatt. Gondoljunk bele: egy napi étkezésünk során hányszor, hány féle adalékos terméket fogyasztunk. Ha egy terméken belül nem tudják megmondani a kísérő anyagok egymásra hatását, akkor mi van a többszöri étkezés során a szervezetünkbe jutott anyagok együttes mérgező hatásával?

Nem is vizsgálják!

Szinte minden, ami előre csomagolt élelmiszer tele van tömve az étkezés szempontjából fölösleges anyagokkal. Ezt egy egyszerű esettel is bizonyítani lehet. Amerikában a natúr csipsz még normális: burgonya szeletek, só, olaj. A borsos ízesítésű azonban már 26 féle anyagból áll. 22 féle fölösleg az egyik legegyszerűbb termékben! Akkor egy előre gyártott leves, vagy bármi készétel vajon hány féle fölösleges vegyületet tartalmaz, csak azért, hogy szép színű, elég sűrű és tartós legyen? És még az iraqi minisztert hívták „vegyi Ali”-nak, azaz lényegében tömeggyilkosnak. Az élelmiszeripar is tele van ilyenekkel, csak őket tudósoknak, kutatóknak hívják. Luxus villákban laknak, partikra járnak, elismert, diplomás szakemberek. Annyival okosabbak, hogy nem hagyják bebizonyítani, vegykonyhájuk évek alatt hány ember egészségét teszi tönkre és hány ember távozik miattuk idő előtt az élők sorából.

A régi korok embere nem ismerte azokat a népbetegségeket, melyektől ma hullunk, mint a legyek. A legtöbben olyan betegségekben halnak meg, melyek évezredekig elkerülhetők voltak, így mindannyiunk tevékeny élete rövidebb, mint lehetne rendes életvitel mellett. A régi korok embere alig ismerte a rákot, a cukorbetegséget, a vidék magyarsága pedig szinte egyáltalán nem. Azóta viszont állandóan betegek vagyunk, ellenálló képességünk szinte megszűnt.

Mára oda jutottunk, hogy a még pár évtizede szokásban lévő otthoni étkezést felváltotta a nagyipari élelemszolgáltatás, melynek már semmi köze az emberhez. Rendszertelenül, kapkodva zabáljuk a ki tudja miből készült hamburgereket, hot dogokat, isszuk a génkezelt szójával telített forró csokit és nem értjük, hogy miért nem érezzük jól magunkat. Már le sem ülünk az asztalhoz egy-egy nyugodt közös étkezésre. De inkább kezdjük az elején.

Kísérjük végig, hogyan él a kisded! Ha éhes, sír, majd szopni kezd. De ha az anya alkoholt ivott, a gyermek ezt észreveszi a tej ízén, szagán, elfordul. Visszautasítja a táplálékot annak érdekében, hogy megvédje magát a káros hatástól. Az anya keblének italával az ízek oly változatosságát nyújtja gyermekének, hogy a csecsemő ezáltal benyomást szerez az emberiség évezredes tapasztalatáról az élvezhetővel és az élvezhetetlennel kapcsolatban, sőt az élvezetek hovatartozásáról is! A csecsemőnél az édes íz jelzi, villámgyorsan értékesülő energiaforráshoz jutott, míg a keserű érzékelésekor azonnal tudja, veszélyes vagy mérgező anyaggal találkozott. A savanyú általában egészséges (mint a C-vitamin), a sós pedig az ásványi sókat jelzi, melyek elengedhetetlenek a fejlődés szempontjából. Ráadásul a gyermek csak annyit eszik, amennyire szüksége van, és a kísérletek szerint, ha választhat, a számára legfontosabb anyagokat tartalmazó táplálékot részesíti előnyben!

Az óvodás korú gyermekeknek azonban ízek ezreit dolgozzák ki évente, hiszen ők vannak a legnagyobb hatással a szülők pénztárcájára: a nemzetközi felmérések szerint mintegy évi 100 milliárd dollár elköltését befolyásolják. Rájöttek a „tudósok”, ugyanazt az íz élményt, vagy még kívánatosabbat egyszerűbb molekulákkal is elő tudják állítani, mint a természet. Így fordulhat élő, hogy a természetes narancslé kevésbé ízlik a gyerekeknek, mint a mesterséges és máris lehetőség nyílik az olcsó, mesterséges anyagok tömeges értékesítésére.

Szerencsére az embert sem kell félteni: szervezetünk olyan csodákra képes, amiket el sem hinnénk. Vegyük csak a mindenki által ismert tényeket! Szervezetünk hihetetlen mennyiségű káros anyagot képes lebontani, eltávolítani, csakhogy ez rengeteg energiáját emészti fel, s így kevesebb erőnk marad. Szellemi frissességünk is hamarabb kopik meg, tehát megint csak produktív képességeinket veszítjük el. Emellett vannak olyan káros anyagok, melyek a testben lerakódnak, egyszerűen nincs olyan képességünk, mely alkalmas lenne az eltávolításukra.

A világ legkülönbözőbb országaiban egyéni egészségügyi kutatásokat végeznek magánemberek, a hatóságok ugyanis nem hajlandók. A legkülönfélébb betegségek – asztma, emésztő szervi bajok, rák, szellemi leépülés, stb. – úgy szűntek meg, hogy abba hagyták az nagyüzemileg előállított élelmiszerek fogyasztását. Még a Parkinson-kór kifejlődése is jelentősen lelassult az étrend megváltoztatásakor.

Iskolákban, óvodákban, otthonokban figyelték meg a következőket: a délelőtt normálisan viselkedő gyerekek ebéd után megváltoztak. Idegesek, ingerültek, kezelhetetlenek lettek. Mint kiderült minden esetben nagyüzemileg előállított alapanyagokat használtak fel a főzéskor. Más esetekben megfigyelték a teljesítőképesség és koncentráló képesség erős, sok esetben drasztikus csökkenését. Az emlékező képesség romlását.

Döbbenetes változás következett be az főzési alapanyagok megváltoztatása után. A termelőtől, vagy kiskereskedőtől vásárolt nyersanyagok használata esetén elképesztő javulások álltak be. A hiperaktív gyerekek már csak normális élénkséget mutattak, kevesebb verekedés volt az óvodákban, az iskolákban, a felnőttek szellemi és fizikai teljesítő képessége pedig pár hét alatt sokat javult. Gyógyíthatatlan betegségekből lábaltak ki emberek (szervi bajok, hegedni nem akaró sebek). A feledékenység töredékére esett vissza.

A legkézenfekvőbb megoldás az, ha kizárjuk magunkat az ipari táplálékláncból.

Nagy tudatossággal - szövetkezve a termelőkkel - elérhetjük, hogy biztonságos ételhez jussunk és mást ne fogyasszunk.

Ehhez viszont szemléletváltás kell!