Add a Startlaphoz! Add a startlaphoz!
Magyar megmaradás

Néhány gondolat Bayer Zsolt: A medence és környéke c. cikke nyomán

2008

Mottó: A nemzet mindenek előtt! Túlélő hangyák nem léteznek, csupán túlélő hangyabolyok vannak.

Bayer cikke bevezetőjében felidéz egy tíz évvel ezelőtti "emblematikus pillanatot:"

"(...) Akkor egy másik fürdőző, odaérvén nagy magyar író mellé, rászólt nagy magyar íróra, hogy lekötelezné, amennyiben nem a vízbe fújná bele a rohadt taknyát (...) nagy magyar író ekkor kiugrott a vízből, és körberohangálván a medencét, azt ordítozta, hogy 'itt inzultálják a zsidókat!' (...)."

Mivel e történetet a szerző példabeszéd jelleggel idézte fel, szükségesnek látszik a "konkrét helyzet konkrét elemzése." Ez elkerülhetetlen, ugyanis manapság számosan próbálják tény rangjára emelni a "kétszer kettő néha öt"-öt...

Rögzítsük: nagy magyar író ezen cselekedete legalább kétszeres hazugság (csúsztatás, átlényegítés), éspedig aljas szándékkal.

Először is itt magatartás-minősítésről volt szó a bíráló részéről, és nem emberfajta-minősítésről (netán vallás, genetika, kultúra stb. szerint). Másodszor pedig jelen esetben hazugság értékű az "inzultálás" szó használata. E szó ok nélküli hergelést, le-, illetve megszólást jelent, itt viszont volt ok, közösségi érdekű erkölcsi alap a tisztességes viselkedést követelő felszólításra. (Amúgy meg: vajon honnan vélte tudni nagy magyar író, hogy felháborodott bírálója nem szintén zsidó?!?!)

Az, hogy nagy magyar író e kettős hazugságot megengedi magának, csak a probléma egyik - őt és társadalmi közállapotainkat minősítő - része.

A másik rész ott kezdődik: ő ezt úgy teszi, hogy önmagát "zsidó"-ként (mint valamiféle minőséget) határozza meg, és már ebből a helyzetből sértődik meg és vádol alaptalanul, hamisan, úgy, mint "A ZSIDÓ" (és nem mint egy zsidó).

Ez megint csak kettősen hitvány gondolat, duplán hazug csúsztatás, ugyanis:

1./ "A ZSIDÓ" magában foglalja a becsületes, tisztességes, az általánosan elfogadott magyarországi társadalmi normákat követni szándékozó zsidó embereket is. Ők a fentebb taglalt kettős hazugsághoz - no meg a megtörtént esetben rejlő (?) magatartáshoz - nem adnák sem a nevüket, sem a zsidóságukat. (Egy Karinthy Frigyes, Petschauer Attila, Radnóti Miklós, Szerb Antal vagy Vámbéry Ármin minőségű ember soha nem tudna csendben, tiltakozás nélkül elmenni nagy magyar író gátlástalan uszodaszennyezése mellett. /1/)

2./ A nagy magyar író háborgásában, az önbírálat elmaradásában markánsan kifejeződik az igény a minősíthetetlen magatartás folytatására, éspedig "A ZSIDÓ" minőségben való folytatására. Ez pedig egyaránt sérti a - zsidó és nem zsidó - tisztességes emberek nézeteit is, érdekeit is.

No, ennyit nagy magyar íróról... És most lássuk, mi is a gond a nevezetes "botránycikk" további részével!

A gond a fogalmak pontatlanságában, pontatlan használatában rejlik. Abban, hogy a három megnevezett személy "fröcsögését" /2/ minősíteni akaró írásban, a tömörségre-csattanósságra törekvő fogalmazásban elmarad a nyelvi "mikrosebészeti" finommunka. A szerző egyszerűen besétál a számára (is) fölállított terminológiai csapdába. Ez akarva-akaratlan kárt okoz; a nemes pelenkázási (értsd: tisztába tevési) szándék így - támadhatósága okán - nem tud megvalósulni.

Indulatában Bayer - sajnos - a pontatlanság bűnébe esik. A 3., 4. és 5. bekezdésben konkrétan(!) fogalmaz. Megbélyegzi-elítéli a csúsztatásos-áthallásos, köpönyegforgató - magyarán: igaztalan, becstelen - szövegelést (és az azt megalapozó, afféle minőségű magatartást). És utána vétkezik, mert általánosít(!). "(...) Ők a mi indokzsidóink - értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust (...)" - írja. Ezzel az általánosítással alaptalanul és akaratlanul is megbántja a korábban az 1./ pontban jelzett zsidó társadalmi csoportot. Ráadásul - erkölcsi-politikai gondolatok és cselekedetek minősítésekor faji, illetve kulturantropológiai terepre téved (mert elfogadja az ellenfelek által választott hamis terminológiát!).

Mi elítéljük a Benes-i dekrétumokban tükröződő "kollektív bűnösség" fogalmát mint elfogadhatatlant. Ekkor viszont nekünk sem szabad - indulatosságból avagy pontatlanságból - ugyanebbe a hibába esnünk, egyesek tetteit kollektív minőségként feltüntetnünk.

"Igazságos Mátyás" népének gondolkodói természetesen elítélik az igaztalan, becstelen magatartást. MAGATARTÁS-t ítélnek el, nem LÉTEZÉS-t. A tényleges elválasztó határvonal ugyanis az IGAZ és a HAMIS között húzódik, nem az egyesek által erőltetett ZSIDÓ és NEMZSIDÓ között. A cikkben említett magatartásformák pedig pusztán magyarázzák, de nem indokol(hat)ják az általánosan elítélő véleményt. Ezen az sem változtat, ha tudva tudjuk, hogy az általunk bírált értékrendet kisebb-nagyobb kollektívumok a magukénak vallják. Sőt - nemcsak egyénileg, hanem csoportosan is - ennek szellemében cselekszenek.

Ajánlatos tudnunk, hogy e kollektívumok "Igazságos Mátyás"-étól idegen értékrendjét gyakran Franz Rosenzweig gondolatvilága alapozza meg: "A világ népei nem képesek megelégedni a vérközösséggel; ők gyökereiket az önmagában holt, mindazonáltal életet adó föld éji sötétjébe bocsátják le, és ennek időtállóságából veszik a bizonyosságot saját létük tartósságára. A földbe és az afölötti - a terület fölötti - uralomba kapaszkodik akaratuk, az örökkévalóságig. A haza földjéért hull fiaiknak vére; mert ők nem bíznak a vér élő közösségében, ami szilárd földi alapokhoz, bizony, nincs rögzítve. Egyedül mi, zsidók helyeztük bizalmunkat a vérbe, és 'ejtettük' a földet (országot)." /3/

Ha a fentieket magunkban tudatosítjuk, úgy immár higgadtan dőlhetünk hátra karosszékünkben, és tűnődhetünk el a Haza Bölcsének, Deák Ferencnek az aforizmáján: "Nem adhatunk külömb fegyvert elleneink kezébe a magunk indulatosságánál." Legyünk figyelmesek!

És még egy gondolat, "záróakkordként": "Igazságos Mátyás" értékrendje követőinek, bizony, szólniuk kell mindig, ha az egyetemes értékek valamelyikét (pl. igazság, természetvédelem, természetesállapot-helyreállítás stb.) támadás éri. Szólni akkor is, ha - esetleges pontatlanság okán - félreérthető (avagy rossz szándékkal félremagyarázható) a jobbításra irányuló szándék. Bayer Zsolt érzékelhetően a jobbító szándékú erkölcsi parancsnak engedelmeskedett, amikor tollat ragadott.

Nagy kár, hogy a fenti gondolati-erkölcsi vonulatot nem akarja látni Dávid Ibolya, az MDF elnökasszonya. Nyílt levele nyomán úgy tűnik, számára nem maradt más, csak "aggódni, amikor Bayer Zsolt tollat ragad". Ilyenkor jó emlékeznünk Fekete Gyula meglátására: "Az író bizonyítványa a mű, és nem a kritika. A kritika - a kritikus bizonyítványa." /4/ Természetesen e meglátás szellemében érdemes gondolnunk a kétes emlékű kritikus Landeszman rabbira és mai követőire is. Az, hogy ők nem tudják (vagy nem akarják tudni), mit jelent a magyar nyelv, a magyar föld, a magyar kultúra VALÓJÁBAN, az az ő bizonyítványuk...

Ludányi-Horváth Attila
okl. közgazda, nyugalmazott diplomata, elemző

Utóirat: meg kellene fontolnunk, hogy nagy magyar író titulusában helyénvaló-e a magyar szó használata, különös tekintettel annak minőségjelző mivoltára. Hogy mire gondolunk? A Borbola János írásfejtő és matematikus úttörő jellegű munkássága nyomán felszínre került eligazításra. Az ötkötetes szerző, Borbola, Unas fáraó piramisának 4000 éves hieroglifás szövegeit, a halotti fohászokat olvassa el magyarul. (Teszi ezt nemzetközileg elismert tudósok - Betró, Möller, Gardiner és Hannig/Kammerer stb. - kutatási eredményeit alapul véve!) A fontosabbakat ismerteti angolul és németül is. Az e könyve /5/ hátsó borítóján szereplő utolsó - az elhunyt fáraó világát minősítő - gondolat fontos a mi részünkre: "A fizikai elmúlás - számára - nem volt azonos a megsemmisüléssel. A földi élet folytatásaként az arra érdemeseket a Nílus-partiak igazmondóvá, azaz magyarrá avatták. A 'csillagszoba lakó' Hunn Ijász már magyarként léphetett be az Élők Birodalmába."

Lehet, hogy egyeseknek a fenti hivatkozás - lévén ún. amatőr kutatási eredmény - "helyből" elfogadhatatlan. Amúgy meg túlságosan tabudöntögető. És utánaolvasni, tájékozódni fárasztó is lehet... s tán majd még a végeredmény sem alakul egészen kedvünk szerint... Veszélyesnek is bizonyulhat elindulni ezen az úton, hiszen fölborulhat egész eddigi világképünk... Nos, ezeknek az "egyeseknek" - az új kutatási eredményeket nehezen emésztőknek - javasoljuk: vegyék elő Ady Endre összes verseinek valamely kötetét és üssék föl az "Egy harci Jézus-Mária" című versnél /6/! A második versszak itt így szól:

"Mit vétettem és mit akarnak?
Hiszen én mindent elhagyok,
Dalt, életet és dicsőséget.
De az igaz: az én vagyok,
De a magyar: az én vagyok."

És a költő - jelezvén, hogy mi a lényegi mondanivalója - az utolsó két sort refrénként megismétli a negyedik versszak végén. Így tudatja, hogy őbenne megvan a magyarság legfontosabb jellemzője, az IGAZ-ság, érzékelteti, hogy e kettő szorosan összetartozik. Oly annyira, hogy ezért hajlandó lemondani akár az életéről is...

Tehát (akár négyezer év, akár száz év távlatából, egyremegy): magyar az, aki igaz, igazmondó. (Ez szükséges, de nem elégséges feltétel!). Legyen nekünk továbbra is ez a mércénk, nemzeti erkölcsi megújulásunk alapja!

2008.05.20. LHA

Jegyzetek:

/1/ Nevezett kiválóságok felsorolásakor szinte hallatszik a hivatásos, megrögzött gyűlölködők kórusa: "No, és mire ment Miklósunk és Attilánk önnön kiválóságával? Hogyan is végezték?!"

Ha el akarjuk kerülni a felszínes vagdalkozást, legjobb, ha rögtön a lényeget ragadjuk meg. Üssük föl tehát "A Szent Korona népe Kelet és Nyugat között" c. kiadványt (Kapu könyvek, ISBN 963 86564 2 5, évszám nélkül), és idézzük Kocsis István történész összeállítását:

"(...) Kmety Károly Magyar közjog című művében határozottan állítja, hogy az országgyűlés visszaállítása teljes visszatérést jelent a jogfolytonossághoz. Értelemszerűen következik ez abból, hogy a trónfosztó 1921: XLVII. tc. jogszerűsége nem kérdőjelezhető meg, s így nem lehet kétséges többé, hogy 'a szabad királyválasztási jog visszaszállt a nemzetre és ősi módon országgyűlésileg gyakorolható'. (Kétkamarás parlament által, amelyet a megelőző nemzetgyűlés alkot meg! - LHA).

A jogfolytonosság helyreállításának köszönhető, hogy Magyarországon nem juthat uralomra a fasizmus az ország német megszállásáig. Nem véletlenül nevezi John Flournoy Montgomery korabeli amerikai nagykövet Magyarországot oázisnak Hitler sivatagában.

'1944 márciusáig - írja - Magyarország volt az egyetlen európai ország, a Pireneusoktól keletre, ahol a zsidók élete biztonságosnak volt tekinthető.' Magyarország ez időpontig, az ország megszállásáig hatvan-hetvenezer zsidó menekültet is befogadott. Kifejti azt is, hogy 'Hitlernek Magyarországgal szembeni haragját nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem provokálta ki.'

'Hősiesség volt a rendszer részéről - állapítja meg -, hogy megengedte külföldi zsidók, főleg lengyelek, szlovákok és osztrákok letelepedését az országban. Elégséges bizonyítéka lett volna a bátorságnak, ha a kormány, a német nyomásnak ellenállva, a saját zsidóit védelmezte volna és ugyanakkor lezárta volna a határokat. Magyarország többet tett, mint amennyire erkölcsileg kötelezve volt, amikor a saját zsidói mellett menedéket nyújtott külföldi zsidóknak is. A sors nem engedte meg, hogy megmaradjon az együttérzés oázisa az elnyomás sivatagában. De amikor engedett is a nyomásnak, lassabban és nagyobb méltósággal tette azt, mint a szomszédai.'

Montgomery egyébként külföldiként is felismeri a Szent Korona-tan jelentőségét, és összefüggést lát a Szent Korona tana és az általa Magyarországon tapasztalt 'korszerűtlen' tolerancia között.(...)".

Összegezzük: Amíg a Szent Korona-tan alapú történelmi alkotmány volt érvényben hazánkban, addig - hangsúlyozottan fizikai - bántódása nem esett egyetlen zsidó honfitársunknak sem. Ezt a hazát az Á.T.I. Kisatlasz (megjelent évszám nélkül, a két világháború között) a következőképp definiálja: "(...) Csonka-Magyarország: Királyság a történelmi Magyarország ama részén, amelyet a trianoni béke meghagyott. Királyi trónja betöltetlen. Az ország kormányzója: vitéz Nagybányai Horthy Miklós (...)" Ez az ország, a történelmi alkotmányát működtető jogállam érdemelte ki Montgomery amerikai nagykövet fenti minősítését.

Az ún. zsidótörvények pedig azt a politikai árat jelentették az adott korban és helyzetben, amelyek révén a magyar politikum a lehető legtovább tudta elodázni Magyarország német megszállását, minimalizálva a hazai zsidóság deportálására a háború végéig fennmaradt időt. Bármely ország katonai megszállása után az ott történtekért a megszálló állam felel, és nem a megszállt. Ezt az evidenciát tükrözi az a tény, hogy Horthy kormányzó nem került a nürnbergi perben a vádlottak padjára, és még Sztálin is úgy nyilatkozott a témában nekiszegezett kérdésre, hogy "Az öregurat hagyják békén!".

/2/ 2008. 03. 17., ATV
/3/ Weisheiten der Welt - Altertum und Jüdische Geisteswelt, 314. oldal (évszám nélkül); eredeti forrás: Der Stern der Erlösung, 3. Teil; 1921.
/4/ Fekete Gyula: Csőre töltött gondolat - 365 tengercsepp; 1998.
/5/ Borbola János: Csillagszoba (Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest; 2004.)
/6/ Ady Endre: Az Illés szekerén; 1908.