Add a Startlaphoz! Add a startlaphoz!
Magyar megmaradás

Államadósság - magánadósság

2011-04-30

(közgazdaságtan, továbbá pénzügyi-politikai 'átverés' kicsiben és nagyban)

(Elemzés – némi irodalmi felhanggal)

A fent jelzett témakör hatékony ismertetéséhez elengedhetetlen némi rendhagyó 'villámtanítás és -tanulás'. Új (?) fogalmakkal, szemléletmóddal és összefüggés-rendszerekkel kell megismerkednünk ahhoz, hogy a lényegi mondanivalónkat tisztán közvetíthessük és egyértelművé, jól érthetővé tegyük. Ehhez a legkiválóbb szakembereket – olykor az elismert világnagyságokat - hívjuk segítségül.

(Munkánk kissé hasonló az udvari ékszerész munkájához, aki először bemutatja drágaköveit a reménybeli megrendelőnek, és ő – immár az anyag ismeretében – viszonylag jól el tudja képzelni, milyen eredményre számíthat az ötvös kezéből.)

Szükség van erre az „előképzésre-előgondolkodásra”, mert különben érthetetlennek, netán „túlontúl vadnak” tűnhetnének ama később kifejtendő gondolatmenetek, amelyek a hazai, szorult helyzetbe került adósok számára fontosak, saját helyzetük és e helyzet kialakulásának megértése szempontjából. Ugyanis csak a helyzet megértése vezethet későbbi helyes döntésekhez... Egy helyes döntés egy nehéz kérdésben viszont megér néhány verejtékcseppet...

Ha pedig bárki úgy gondolná, hogy vélhetően ismeri az idézetekben foglalt gondolatokat, úgy „lapozzon” rögtön a 12. idézetet követő elemző részhez, és mélyüljön el a szokatlan gondolatmenetekbe, kortárstörténelem-látásba!

1./ „(...) Ezt a rendszert az összeesküvésnél sokkal veszélyesebb erő tartja működésben. Egy elmélet, amelyet szentírásként fogadtunk el: hogy a gazdasági növekedés az emberiség hasznára van, és minél nagyobb a növekedés, annál szélesebb körben érezhetőek az előnyei. Ebből a felfogásból az is következik, hogy a gazdasági növekedést hajtó, elősegítő embereket kiemelten kell jutalmazni, a peremvidékeken élők viszont felhasználhatók, kizsákmányolhatók a növekedés érdekében. Ez a felfogás természetesen hamis. (…) A globális birodalom kiépítésére irányuló törekvésükben a vállalatok, bankok és kormányok (összefoglaló néven a korporatokrácia) pénzügyi és politikai befolyásukat latba vetve igyekeznek biztosítani, hogy iskoláink, vállalkozásaink és a média egyaránt támogassák ezt a hibás alapelvet és következményeit. (...)

(...) Ez az, amihez mi, gazdasági bérgyilkosok (GBGY) a legjobban értünk: a globális birodalom építéséhez. Olyan elit csapat vagyunk, amelyik a nemzetközi pénzügyi szervezeteket felhasználva kiszolgáltatottá tesz más NEMZETEKET a legnagyobb vállalatainkat, bankjainkat és kormányunkat vezető KORPORATOKRÁCIÁVAL szemben. Mint a maffiában működő kollégáink, mi GBGY-k is szívességeket teszünk. Ezek általában infrastruktúrát – elektromos erőműveket, autópályákat, kikötőket, repülőtereket vagy ipari parkokat - fejlesztő kölcsönök formáját öltik. Ezeknek a kölcsönöknek feltétele, hogy a létesítményeket a mi országunk /értsd: a mi érdekkörünk – LHA/ vállalatai építsék meg. Annak ellenére, hogy a pénz csaknem azonnal visszatér a KORPORATOKRÁCIA (a hitelező) soraiba tartozó vállalatokhoz, a hitelfelvevő ORSZÁGNAK azt kamatokkal együtt kell visszafizetnie. Ha egy gazdasági bérgyilkos igazán sikeres, akkor a hitel olyan nagy, hogy az adós néhány év után már képtelen lesz törleszteni. Amikor ez bekövetkezik, a maffiához hasonlóan mi is könyörtelenül érvényesítjük az érdekeinket. Például ENSZ-beli szavazataikat diktáljuk, katonai bázisokat állítunk föl, és komoly értékekhez - olajhoz vagy éppen a Panama-csatornához – jutunk hozzá. Az adós ország természetesen továbbra is adósunk marad – egy újabb ország a globális birodalom uralma alatt. (…) A rendszer azon alapul, hogy mindenki, aki hatalmon van, korrumpálható, és ha ő nem akarja ezt a helyzetet a saját személyes javára kihasználni, azt fenyegetésként fogják értékelni, amely láncreakciót indíthat el és felboríthatja az egész rendszert. (...) A közszereplők korrumpálásán alapuló rendszer nem tűr meg olyan közszereplőket, akik nem hajlandók korrumpálódni. (...)

(...) A köztársaság reményt kínált a világnak. Inkább erkölcsi és filozófiai, semmint materialista alapon állt. Az egyenlőség és az igazságosság mindenkire vonatkozó elvén alapult. (…) A globális birodalom viszont a köztársaság végzete. Önző, öncélú, kapzsi és materialista, a merkantilizmuson alapuló rendszer. (...) Ezzel az újfajta, kifinomult imperializmussal ugyanazt követjük el pénzügyi formában, mint amit annak idején katonai úton próbáltunk elérni Vietnamban. (…) A Föld minden szegletében láttam, ahogy amerikai cégeknek dolgozó férfiak és nők (…) hogyan vettek részt valami olyasmiben, ami a legvadabb összeesküvés-elméletek feltételezéseit is túlszárnyalja. (…)

(...) A globális birodalom léte (…) nagyrészt azon a tényen alapszik, hogy a dollár világvalutaként működik, és ezt a dollárt az Egyesült Államok pénzjegynyomdájában nyomják. Így kölcsönöket nyújthatunk az Ecuadorhoz hasonló országoknak abban a biztos tudatban, hogy azokat ők sosem fogják visszafizetni. Valójában nem is akarjuk, hogy visszafizessék, mert ez az adósság biztosítja függőségüket, amit aztán saját érdekeink szerint kihasználhatunk. Normális körülmények között a saját pénzünket kockáztatnánk, hiszen egyetlen hitelező sem engedheti meg magának, hogy sok behajthatatlan követelése legyen. A mieink azonban nem normális körülmények. Az Egyesült Államok bankjegyeinek (jobban mondva: papírpénzének - LHA) nincs aranyfedezete. Valójában semmilyen fedezete sincs azon kívül, hogy a világ bízik a gazdaságunkban és abban, hogy uralni tudjuk a globális birodalom útján megszerzett erőket és forrásokat.

Óriási hatalmat ad nekünk, hogy pénzt nyomtathatunk. Többek között lehetővé teszi, hogy folyamatosan olyan kölcsönöket nyújtsunk, melyeket nem fognak visszafizetni (és mégsem megyünk tönkre eközben, hiszen a 'semmiből' előállított, önhatalmúlag nyomtatott pénzt adtuk kölcsön - LHA) – és mi magunk óriási adósságokat halmozzunk föl. (…)

(...) Joseph Stiglitz, a Világbank egykori vezető közgazdásza és a közgazdasági Nobel-díj birtokosa: 'Úgy tűnik, a globalizáció - e jelenlegi formájában - a nemzeti elitek régi diktatúráját a nemzetközi pénzvilág új diktatúrájával váltja föl'. (...)”

(John Perkins: Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai)

2./ „(...) Tanáraink (…) nem mutattak rá, (…) hogy a pénz puszta könyvelési adat, amelynek az emberi értelmen kívül nincs saját léte, sem értéke, (…) hogy a pénz egy hatalmi rendszert képvisel, és hogy minél jobban függünk a pénztől, mint a hatalmi viszonyok közvetítőjétől, annál inkább használhatják rosszra azok, akiknek hatalmukban áll megteremteni és eldönteni, hogy ki kaphat belőle, ki nem. (…) Az a hiedelem, hogy a papírpénz vagy az elektronikus pénz valódi gazdagság, és nem egyszerűen egy kupon, amely beváltható olyan javakra és szolgáltatásokra, amelyeknek önmagukban is valódi értékük van, összekeveri az illúziót a valósággal. (...)”

(David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság?)

3./ „(...) Melyik birodalom tette gyarmatává Magyarországot?

Hazánk az egyetlen igazi szuperhatalom, a PÉNZIMPÉRIUM provinciája lett. A magyar közvagyon legértékesebb részét beolvasztották a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. A magyarok bérből és fizetésből élő, függőhelyzetű munkavállalókká váltak önállóan gazdálkodó szabad polgárok helyett – saját hazájukban. Munkájuk minden eredménye elhagyja hazájukat tőkejáradék, profit és kamat formájában. Ez a pénzfeudalizmus rendszere, amelyben a magyar munkavállalók évente három és fél hónapot robotolnak ingyen – arctalan pénzviszonyokba elrejtőzött ismeretlen uraiknak. (...)

A pénzuralmi rend Magyarországon

(…) Az MNB korlátlan mennyiségű pénzzel és ellenőrizetlenül tudja finanszírozni a napi spekulációs tranzakciókat. A pénzáramlásban 91% a spekuláció és 9% a reálgazdaság szükségleteit kielégítő pénzforgalom. Ez másként megfogalmazva azt jelenti, hogy a magyar pénzgazdaság és termelőgazdaság egésze egy országos méretű kaszinóvá vált. (...)”

(Drábik János: A természetes gazdasági rend Magyarországon)

4./ „(...) Síklaky egyik legfontosabb javaslatának tartom, (…) hogy be kell iktatni az alaptörvénybe egy szigorú rendelkezést – az ÁLLAMADÓSSÁG PARAGRAFUST -, amely megtiltja, hogy deficites költségvetést terjesszenek az Országgyűlés elé. A szerző – nagyon helyesen – előzetes népszavazási hozzájáruláshoz köti államkölcsön bármilyen formában történő felvételét.

Ha 1982 és 89 között (a szovjet megszállás idején, idegen szuverén alatt/!!!/ - LHA) az akkori pénzügyi illetékesek nem adósítják el felelőtlenül Magyarországot, akkor az egész rendszerváltás menete és a magyar nemzeti vagyon sorsa is másképp alakult volna. Az eladósítás ugyanis a pénzgazdasági rendszerben az uralom gyakorlásának és a függésben tartásnak a legfontosabb eszköze. Az a tengely, amelyen minden áll vagy bukik. Ezért 1989 után nem is az alkotmány szerepét betöltő alaptörvényt tartom a legfontosabb jogszabálynak, hanem a teljes pénzügyi szuverenitást magánellenőrzés alá helyező, Nemzeti Bankról szóló törvényt. Ez ugyanis a jelenlegi pénzgazdasági rendszernek az igazi alaptörvénye. Ez a magyar krematisztika, azaz: az uzsoracivilizáció alkotmánya.”

(Drábik János: Magyarország túlélési programja)

5./ „(...) A jelenlegi globális pénzügyi rendszer alapvetően alkalmatlan az össztársadalmi feladatok ellátására. A megoldáshoz vezető út feltételez egy újfajta gondolkodási módot, amely mentes a jelenlegi gazdaság vélt és valós problémáitól.

Ehhez először is el kell vetni a közgazdasággal kapcsolatban tanultakat. Azért kell ezt megtennünk, mert az egyetemeken csak azt tanítják, ami a jelenlegi pénzügyi és gazdasági rendszert tartja fenn, illetve szolgálja ki. Már sokadszor bebizonyosodott, hogy ez mennyire nem képes megoldani a társadalom gazdasági és egyéb gondjait.

E helyen meg kell jegyezni, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszer alapvetően csalások és szélhámosságok sorozatára épül. A problémákból kivezető megoldás emiatt nem nyugodhat a hazugság talapzatán, hanem azt elvetve, egy gyökeresen új, igazságos alapra kell helyezni.

Sokan abban reménykednek, hogy ha X vagy Y párt kerül hatalomra a következő választásokon, akkor majd minden jobb lesz. Ki kell ábrándítanom mindenkit ebből a sajnálatos tévhitből. Nem lesz, és nem is lehet jobb, mert mindegyik kormány alapvetően kényszerpályán mozog.

Viszont egy elegáns, laza mozdulattal kibújhatunk a ránk erőltetett gazdasági kényszerzubbonyból, és elkerülhetjük a kényszeredett szerepünkbe kódolt szükségszerű bukást.

Sem az államtól, sem a politikusoktól ne várjuk a megoldást, hanem vegyük végre kezünkbe saját sorsunk irányítását – közösségi szinten. Az alább felvázolt megoldás kiutat mutat bármilyen helyzetben, bármikor.

A megoldás ebben az esetben az, hogy mi magunk bocsássunk ki közösségünk számára saját fizető eszközt, pénzt. Jogilag és műszakilag ez ma már lehetséges Magyarországon és az EU-ban is!

Ehhez csak a következőt kell megtennünk: összefogni és egymás iránti bizalommal megalapozni saját pénzrendszerünket, vele együtt saját jövőnket! (…)

(…) A pénznek kitüntetett szerepe van a gazdaság többi szereplőjével szemben, ugyanis tartós, és ebből kifolyólag tetszőlegesen visszatartható. Emiatt a gazdaságban a legkedvezőbb helyzetbe a pénz tulajdonosai kerülnek, (…) azt is megtehetik, hogy a visszatartott pénzüket csak még több pénzért, azaz kamatra adják kölcsön a pénzzel nem rendelkezők számára. (...)

(…) A világgazdaság alapvetően egy hazárdjátékhoz hasonlítható. Rengeteg trükköt vetettek be az utóbbi 30-40 évben a pénz globális tulajdonosai, és (…) most éljük ennek a szomorú végjátékát. A SZÉLHÁMOSSÁGON ALAPULÓ BANKRENDSZER HAMAROSAN KÁRTYAVÁRKÉNT FOG ÖSSZEOMLANI . (…) Nagyon egyszerű a megoldás: a mi új pénzrendszerünkből mindössze ki kell hagyni azokat a trükköket, amelyeket a világgazdaság kapzsi irányítói ráerőltettek a világra. (...)

(…) 'És lőn világosság!' (Biblia). Mint ahogy a semmiből lőn a világosság, úgy a világon jelenleg forgalomban lévő papírpénzek túlnyomó többsége is a semmiből készült. A pénzteremtésnek ezt a formáját engedi a legtöbb ország jegybanki törvénye, élnek is vele rendszeresen. A pénzek ilyenforma létrehozását felfoghatjuk akár intézményes pénzhamisításnak is. (...)

(…) Kivételes esetekben lehet létjogosultsága a kamatnak. Benne tulajdonképpen az előre eladott idő testesül meg.

Tehát a jegybankok egyszer már abszurd módon eladták a semmit papírpénz formában (fedezetlen pénz), most pedig – ezt a semmit kamattal terhelve – még az időt is eladják, ami, ugye, duplán abszurd.

A kamatos kamat úgy jön létre, hogy a lekötött tőkéből egy bizonyos idő (kamatperiódus) után a kamatot hozzáadjuk a tőkéhez, és így már az együttes összeg után képződik a kamatos kamat, (…) /ami/ abszurd és valójában csak egy trükk, a kifosztásunk egyik kifinomult módszere. A legtöbb vallás nem ok nélkül tiltja a kamatszedést. (…)

(…) A teljes adósságot ebben a pénzügyi rendszerben visszafizetni lehetetlen! Matematikailag is! (…) /Mert/ világszerte kb. 3X akkora az adósság, mint a pénzmennyiség.

Fölvetődhet a kérdés, vajon hogyan lehetséges, hogy egy ilyen egyszerű trükkel be lehetett csapni az egész világot. A bankároknak csak azt kellett elérni, hogy a közgazdászok és a politikusok ne gondolkodjanak el azon, hogy miért is szükséges a magánbankok pénzteremtése, hanem azt természetesnek és szükségesnek tekintsék.” (aláhúzott kiemelések az eredeti szövegben/!/, nagy betűs, vastag és ferde kiemelések tőlem - LHA)

(Vezér-Szörényi László: Közösségi pénzrendszerek /2008./)

6./ „(...) A szabad versenyes kapitalizmus elmélete szerint a közjót azzal lehet a legjobban szolgálni, ha mindenki korlátok nélkül törekedhet saját érdekeinek kielégítésére. Csakhogy, ha ezt az elképzelést nem tompítja az egyéni érdekek fölött álló közérdek felismerése, mostani TÁRSADALMI RENDSZERÜNK – mely bár korántsem tökéletes, megfelel a nyílt társadalom követelményeinek – előbb-utóbb ÖSSZE FOG OMLANI. (...)” (nagy betűs kiemelések tőlem - LHA)

(Soros György /Magyar Hírlap, 1997. 01. 25./)

7./ „(...) A magyar társadalom most már lassan fél évezrede birodalmi függésben él. Előbb a török, majd Habsburg, aztán a „harmadik” birodalom, a szovjet-globalitás kísérlete birodalmának és végül most a nyugatias globalitás birodalmának alávetve. (…) A jelenlegi birodalmi függés felismerését kétségtelenül nehezíti, hogy ez a birodalom nem a földrajzi, hanem a szimbolikus térben épül fel. Nem egy 'országként' működő impérium tart minket függő helyzetben, hanem egy országok feletti térben 'lebegő', de azért nagyon is 'létező' birodalom, a nyugatias globalitás hatalmi rendszere. (…)

Ez a globális struktúra úgy gyakorolja hatalmát, hogy sem nem választjuk, sem nem ellenőrizzük őket, és így értelemszerűen nem vállalhatják (nem is vállalják!) döntéseik belső társadalmi következményeit. Márpedig éppen az uralkodó politológia minősíti az ilyen rendszereket 'diktatúrának'. Vagyis ami most válságba került a 'rendszerváltás rendszereként', az a formálisan-procedurálisan demokráciának, jogállamnak, piacgazdaságnak feltüntetett, ám tartalmilag diktatúrának minősíthető berendezkedés. (...)”

(Bogár László: A nemzetstratégia társadalomgazdasági alapjai)

8./ „(...) A globális hatalomgazdaságban (…) nem gazdasági s nem is politikai profit, hanem hatalomtöbblet-termelés folyik (…) /amiből soha sincs elég... - LHA/.

A valóság, a hatalom, a fegyver fogalma után értelemszerű, hogy a háború is megváltozik. Többé nem megatonnákban mért bombákkal jellemzik a harcokat, hanem hiper-profittal, marketing- és PR-hatékonysággal stb. Ami nem változott, az a háború lényege: idegen területek és azokon elérhető források megszerzése. Ez a globalitás mai, második szakaszában könnyebben oldható meg (…) a 'szuper-szimbolikus fegyverekkel', mint a test elleni, az anyagi valósághoz illeszkedő fegyverekkel. (...)”

(Vass Csaba: A puha világháborúk)

9./ „(...) A hébereknek (…) egy olyan rendszerük volt, amely bizonyos időközönként helyrebillentette a társadalom ingáját, anélkül, hogy különféle adózási formákat alkalmaztak volna. Ez volt a jubileum. (…) Ötvenévenként elengedtek minden adósságot, felszabadították a rabszolgákat, és egyenlően szétosztották a vagyont. Az egész törzs alkalmazta ezt a rendszert. (…) A király nem halmozhatott fel rendkívüli mértékű vagyont, a közösség gondját viselte az özvegyeknek és az árváknak, a kereset pedig csak munkából származhatott, tőkéből nem (törvény tiltotta kamatok felszámítását). (…)

(…) Ezek az elképzelések kiállták az idők próbáját, és életmentő ideáknak bizonyulhatnak akkor, ha társadalmunk olyannyira szétzilálódna, hogy a túlélés érdekében KOMOLY SZERKEZETI VÁLTOZTATÁSOK VÁLNÁNAK SZÜKSÉGESSÉ. (...)”

(Thom Hartmann: Az ősi napfény utolsó órái)

10./ „(...) A kor bizonytalanságának lényeges új eleme a félelem, hogy az ember áldozatául eshet a megtévesztésnek, ami példátlan méretekben eluralkodott az ipari társadalom gazdaságában és a szellemi életben. A piacgazdaságban a profit utáni ámokfutás közepette tömegjelenség lett a vásárlók megtévesztése, a félrevezető reklám, a pénzügyi szédelgés és a gyors meggazdagodás hamis illúziójával kecsegtető csalárd hitegetés. (…)

A piacgazdaság eleve az adásvételi műveletek véletlenszerűségére épül. Ha nem jön létre a kereslet és a keresletet kielégíteni képes kínálat találkozása, akkor nincs értékesítés, nincs jövedelem. Ebből áll a piacgazdaság bizonytalansága és végső soron a jövedelmek bizonytalansága ebben a verseny alapú rendszerben. (…)

A modern kori civilizációban a jövedelem bizonytalansága olyan méreteket öltött és annyira átjárja az élet minden területét, hogy ennek kapcsán már FELMERÜLHET A JELENLEGI TÁRSADALMI REND JÖVŐJÉNEK ESETLEGES BIZONYTALANSÁGA IS. (…)”

(Plenter János: A bizonytalanság hatalma

/A népakarat kijátszása a demokrácia jogrendjében/)

11./ „(...) A jogállamiságnak védenie kell a 'gyengét' az 'erőstől', továbbá biztosítani, hogy mindannyian igazságosan legyenek kezelve. Amerikában ez (mármint a jogállamiság – LHA) a jelzálog-válság után e két funkciója közül egyiket sem teljesítette. (…)

Az amerikai jogrendszer magas igényszintjének megfelelően eljárásjogi védőintézkedéseket foganatosítottunk. (…) Mégis, a bankok meg akarják kerülni ezeket az eljárásjogi védőintézkedéseket. Ez megengedhetetlen.

Egyeseket ez oroszországi történésekre emlékezet, ahol (…) bíróságokat vettek meg, dokumentumokat hamisítottak, és a per simán 'lefutott'.

Amerikában a megvesztegethetőség magasabb szinten áll. Nem bizonyos bírókat vásárolnak meg, hanem magukkal a törvényekkel teszik ezt – éspedig választási adományok és lobbysta tevékenység által, amit lassacskán már-már 'amerikai stílusú korrupciónak' neveznek.

Széles körben ismert volt, hogy a bankok és a hitelintézetek gátlástalan hitelkihelyezési gyakorlatot űztek, és a legalacsonyabb iskolázottságú és a legcsekélyebb pénzügyi ismeretekkel rendelkező ügyfeleket kihasználták, hogy olyan hiteleket helyezhessenek ki, amelyek a hiteligénylőket maximális díjakkal és hatalmas kockázatokkal terhelték meg. /Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, a bankok azt is megkísérelték, hogy magasabb szintű pénzügyi szakismerettel rendelkező ügyfeleket is kihasználjanak/ (…). Mégis, a bankok minden politikai befolyásukat bevetették, hogy az egyes tagállamokat eltántorítsák olyan törvények meghozatalától, amelyek korlátozhatták volna ezt a gátlástalan hitelfolyósítást.

Amikor világossá vált, hogy az ügyfelek nem tudták törleszteni adósságaikat, változtak a játékszabályok, módosították a fizetésképtelenségre vonatkozó törvényeket, hogy bevezessék a „részleges adósrabszolgaság” rendszerét. (…)

(…) Amidőn ezt az új fizetésképtelenségi törvényt megszavazták, senki nem panaszkodott /a hatalom részéről – LHA/, hogy ez beavatkozott az eredeti szerződésekbe. Mert amikor a hiteligénylők eladósították magukat, egy emberségesebb – és gazdaságilag értelmesebb – csődjog még esélyt adott nekik egy újrakezdéshez, amennyiben adósságterheik túl nyomasztóakká váltak. (…)

(…) Fontos dolog üzemeket működtető vállalatokat életben tartani, hogy a munkahelyeket és a növekedést garantálni tudjuk. De az is fontos, hogy családokat és közösségeket épen-egészben megóvjunk. Tehát Amerikának szüksége van egy családi otthon-tulajdonokat megóvó jogszabályi csomagra. (...)”

(Joseph E. Stiglitz /közgazdasági Nobel-díjas/: Igazságosság egyesek számára)

12./ „(...) A válság alapvető oka (…) a kamatozó magánpénzrendszer és a korlátlan tulajdonlás rendszere, amelyek folytán kialakultak és egyre növekednek a kevesek kezében a nagy vagyonok, mert ezek kapzsi, szűk látókörű urai mindent alárendelnek hatalmuk és vagyonuk gyarapításának, még az emberiség fennmaradását is. (…) A PÉNZURALOM közhatalma: a parlamentáris PÁRTURALOM (…)

(…) Magyarországon az ún. rendszerváltás után, a Nemzetközi Valutaalap /IMF/ nyomására, a nemzetközi pénzvilágot kiszolgáló magyar országgyűlés 1992-ben /MDF; Antall-kormány! - LHA/ mondott le a pénzkibocsátás és a hitelrendszer irányításának jogáról, és kötelezte magát arra, hogy a befolyt adók által nem fedezett közkiadásokhoz és a honi gazdaság bővülésének pénzellátásához szükséges pénzt kizárólag a magán-pénzpiacról szerzi meg, kamatozó kölcsönök formájában. Ennek során a magyar államadósság az 1989. évi mintegy 20 milliárd dollárról mintegy 60 millió dollárra növekedett, annak ellenére, hogy az elmúlt 14 évben a hazai termelővagyon zömét az egymást váltó kormányok azzal az indokkal adták el, hogy a befolyt összegekből az adósságokat törlesztik. (...)”

(Jóléti gazdaság a Szent Korona országában /Kapu, 2005./)

A fenti – tucatnyi - „leleplező idézetre” egy jó barátom hívta föl a figyelmemet. Eleinte oda sem akartam figyelni, de ő csak azért is erősködött, hogy olvassam el, különben nem tudjuk megvitatni – szerinte elképesztő – eszmefuttatásait. Elmondta: hihetetlen dolgokra jött rá, egy vélhetően reális magyarázatra, mi is történt velünk az utóbbi húsz-huszonöt esztendőben. Számára a nagy kérdés: hogyan tekintsen ezek után önmagára, eladósodott családjára, hazájára, a magyar államra? Hol hibázott ő, hol vétkes a magyar állam, hol lett netán szándékos átverés áldozata. „Egyet tudok” - mondta -, „nem jártam kocsmákba, se lóversenyre, se játékkaszinóba, mégis fölborult a család pénzügyi egyensúlya! Három gyermekemet odaadóan nevelem – nejemmel együtt 'kétdiplomás' szinten - , az átlagnál jóval többet adok a közösségemnek, mégis rosszabbul élek, mint azok, akik kevesebb terhet vállalnak a nemzet érdekében! MI TÖRTÉNIK ITT?!”

A barátom története, világlátása a következő:

„Úgy alakult a világ, s benne a család sorsa, hogy svájci frank alapú hitelt vettünk föl, lakásra és autóra. Hiába kerestük a megszokott bankoknál a tisztességes kamatozású, forint-alapú hosszú távú hiteleket, ezek nem voltak a kínálatban. Csak svájci frank alapú hitel volt tűrhető szintű kamattal. Így hát arra szerződtünk. Akkor még nem tudtam, hogy az ilyen szerződéseknél a havi törlesztő részlet változása két tényező hatásából fakad: kb. egyharmad rész hatást fejt ki maga az árfolyam-változás és mintegy kétharmad rész hatással pedig a Magyar Nemzeti Bank időszerű kamatlába - pontosabban annak változása - van. Ezt a szerződéskötéskor senki nem magyarázta el ilyen aprólékosan (ez a hitelfolyósító bank hibája). Úgy véltem naivan: az MNB-vel nem lehet hiba, hiszen már a neve is jelzi, hogy a „magyar nemzet bankja”, tehát – 1924 óta – védi a nemzeti érdeket. (Nálam /is/ működött a 'pavlovi reflex'.) Később tudtam meg, hogy ez az intézmény a magyar állami szervektől (országgyűlés, kormány) függetlenné vált, miközben európai központi banki függőségbe került. Arról sem tájékoztattak, hogy a svájci frank a világ legstabilabb – egyre inkább erősödő – valutája; így a bank gyakorlatilag nem vállal kockázatot, a családom annál inkább... (ez a bank részéről „szabálytalan versenyzés a 'tudásmonopólium' birtokában”, magyar állami engedéllyel).

Úgy tanultam az egyetemen, hogy minden számszerű változást (pénzek, áruk bevétele és kiadása) „SZÁMszakilag” könyvelni kell. A változások időnként minőségi jellegűek, ezeket viszont akkor „SZÓszakilag” kell leképezni (mindkét eset a változás tükrözése). Annak a feladata e szóbeli leképezés, aki megváltoztatta az addigi alaphelyzetet. (Immár nem kérhető számon a bankon, ha nem teljesíti korábbi, nevébe kódolt kötelezettségét: a 'magyar nemzet' védelmét, szolgálatát!) Ennek – a névváltoztatásnak - elmulasztása az alaphelyzetet változtató hatóság felelőssége, annak minden erkölcsi és anyagi következményével. Az MNB-t is át kellett volna nevezni a jogi státusa, szerepe megváltozásakor pl. „Magyar-honi Európai Alárendeltségű Bank”-nak. Az átnevezés elmulasztásával tehát elvileg a Magyar Állam minden, ebből a megtévesztésből fakadó kárért általános jelleggel jótállni tartozik. A gyakorlatnak is ezt az elméleti vonalat kéne követnie, mert ezek a működési rendszerek nem pártfüggők és nem is az adott kormányzati kurzus függvényei, hanem ÁLLAMI KÖTELEZETTSÉGEK.

Minden jel arra utal, hogy az 1989 okt. 23-i alkotmány nem véletlenül született meg kettős (belföldi hatalom: a Munkásőrség fegyverei; külföldi hatalom: szovjet Vörös Hadsereg) 'szuronyfedezet' védelmében, kierőszakoltan (pedig: „hatalom nem alkotmányozhat” és „jogsértés jogot nem alapít”). Ráadásul egy jogtalanul felállított testület (Nemzeti Kerekasztal) ténykedése nyomán jött létre ez az alkotmány-tákolmány, így tehát érvénytelenül. Már akkor rögzítették a jogi kereteket a háttérhatalom helytartói, amelyek révén a későbbi években zavartalanul lehetett szervezni Magyarország mind teljesebb alávetését a globális hatalomnak.

A magyar lakosság nagy része – mit sem sejtve - eladósította önmagát (lakás, autó, stb.). Mindent kiszámoltak, beterveztek: bíztak a jövedelmek stabilitásában, a Magyar Állam védelmében és fizetőképességében.

És ekkor megtapasztalták a globalitás, a korporatokrácia (a rejtőzködő pénzügyi háttérhatalom: multinacionális nagyvállalatok, óriásbankok és az őket kiszolgáló kormányok – valamint hazai helytartóik, azaz kiszolgálóik) érdekérvényesítő erejét. Ez a földrajzi határokon átnyúló érdekkör – befolyása, illetve hazai jogalkotása révén - új pénzügyi helyzetet teremtett országunkban: rendeletileg csökkentette a lakosság bevételeit, és növelte terheit. (Lásd John Perkins és Joseph E. Stiglitz okfejtéseit!) Központi – ÁLLAMI - rendelkezés nyomán romlottak a magyar lakosság életfeltételei, így pl. a lakáshitelezés feltételei: csökkent az állami támogatás, nőtt a kamatteher. Emelték az ÁFÁ-t 20-ról 25 %-ra, a köztisztviselőktől, -alkalmazottaktól és nyugdíjasoktól elvették a 13. havi juttatást – UTÓLAG. Akkor, amikor ezek a pénzek már be voltak tervezve, táblázva adott hitelek törlesztő-részleteiként!!!!! Miért nem csökkentették arányosan a banki és egyéb törlesztő részleteket?! A magyar költségvetés terhére megvalósított bankkonszolidáció során a bankoknak juttatott összeg erejéig miért nem csökkentek a kamatok?! A banknak jár az adóstól a változatlan – vagy esetleg majd' duplájára növekedett(!) - törlesztőrészlet?! Miért?! Ő, a pénzintézet, miért van kizárva a magyar nemzeti sorsközösségből?! („Jóban, rosszban együtt!”) Ha nem akar benne részt venni, milyen jogon használja élet- és értéktereinket? Ki adott erre engedélyt és milyen alapon? Kell nekünk olyan magyar állam, oly magyar alkotmány vagy alaptörvény, amely megengedi, és olyan bank, amely elköveti ezt a disznóságot?

Magyarán: EGYOLDALÚAN, UTÓLAG MÓDOSÍTOTTA a hazai hatalom a társadalommal fennálló „általános együttműködési feltételeit”, ezért /is/ az összes többletköltség KIZÁRÓLAG a Magyar Államot terheli. Legfeljebb a terhek egy részét az állam rákényszerítheti a korábban általa megsegített bankvilágra, amely már – a kamat és kamatos kamat révén - sokszorosan visszakapta a folyósított hiteleket. (S ezek után még felelőtlen lakossági hitelfelvételekről beszélnek egyesek!) Ily esetben adódik a kérdés: ha a magyar állam nem nyújt védelmet állampolgárainak (Alkotmány-tákolmány 8.§ (1): „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.”), nem véd meg engem pl. az utólagos szerződés-módosításokkal szemben, akkor nekünk, állampolgároknak miért kellene követnünk az új – számunkra káros – jogszabályt? Azonos jellegű témát miért mér a hazai hatalom más mérleggel és más súlyokkal? És épp saját állampolgárai kárára...

(Ez egy olyan helyzet, amikor a gyanútlan magyar polgár szokásos erdei sétáját végzi, és a megszokott útvonalán lábára csapódik egy – magyar állami engedéllyel(!) az útra telepített - álcázott csapda. Mennyi ebben a szenvedő fél felelőssége?!?!)

Miért nem úgy akarja megsegíteni a kormány a devizahiteleseket, hogy megfogadja az ún. 'Fehér Kéményseprők' tanácsát: „Legfeljebb annyit kelljen visszafizetnünk, amennyi pénzt fölvettünk.” (Természetesen Forintot!!!) Miért nem tiltja be a hatalom a bankok deviza alapú, bármiféle hitelezését, általános jelleggel? (Hiszen így – a jelenlegi gyakorlat szerint - engedélyezi családi vagyonok 'tőzsdére vitelét', miközben – egy másik, azonos elven működő esetben - tiltakozik a magánnyugdíj-pénztárak vagyonának 'tőzsdére vitele' ellen /ezért törölték el törvényben a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagságot/.)

A jelzáloghitel - neve is ezt jelzi – arról szól, hogy fizetésképtelenség esetén a banké a jelzálog tárgya, és ezzel lezárult az ügy. Magyarországon ez miért nem működik a 'klasszikus' formában?! Miért van további fizetési kötelezettség? Melyik a kormány igazi politikai hitvallása: az idegen, bennünket fosztogató 'korporatokrácia' szolgálata, avagy a magyar nemzet védelme?

A bevezető idézetek áttanulmányozása kielégítő magyarázatot ad minden történésre, de akkor fölmerül a kérdés: miért nem lép a magyar állam pl. a Magyar Nemzeti Bank 'visszatagosítására', a Magyar Országgyűlés alá?! Miért nem kezdi el a magyar munka értékére alapozott magyar forint kibocsátását?! Nyomtatni papírpénzt – forintot – ugyanolyan csekély költséggel jár, mint eurót vagy dollárt! Egyik sem bankjegy, azaz egyiket sem lehet aranyra vagy ezüstre (munkát, tehát valódi értéket megtestesítő 'egyenértékre') beváltani valamely bankban!!! Forint hazai nyomtatása és kibocsátása esetén viszont nem kellene a belső pénzigény fedezésére devizahiteleket fölvenni! A forint kamata is itthon maradna. Miért nem szerepel a magyar kormány célkitűzései között az „ország átvezetése a jelenlegi – a gondokat mindig újratermelő - gazdasági-pénzügyi modellből a 'természetes gazdasági rendbe' (Silvio Gesell, Síklaky István, Drábik János stb.), a kamatalapú helyett forgalomalapú gazdaságba”?! (Ennek megvalósulásakor azonnal jóval nagyobb lenne a jövedelmek valós értéke, vásárlóereje!)

És vajon mikor születnek meg az első bírósági ítéletek arról, hogy mivel X bank az ügyfelét SZÁNDÉKOSAN megtévesztette, becsapta (úgy nyújtott svájci frank alapú hitelt, hogy közben NEM vett föl frankot e célra a nemzetközi pénzpiacon - a szerződésfajtát megalapozó banktevékenységet NEM végezte el!), ezért a bíróság érvénytelennek mondja ki a szerződést? Mikor indulnak el a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) rendszeres, alapos ez irányú vizsgálatai az elmúlt húsz évre vonatkozóan? Mikor tanulják meg a hazai pályán működő pénzintézetek, hogy CSALNI komoly veszteség mérlegelésével jár együtt, és veszíteni is lehet?

Miért nem szerepel a magyarországi csődtörvényben – Ausztriához hasonlóan - a családok és a bankok csődlehetősége és a problémás esetek megoldási modellje ?

És mikor lesz ennek az áldatlan helyzetnek VÉGE?

Talán majd akkor, amikor kialakul a „kritikus tömeg” a Történeti Alkotmány híveiből, akik tudják, hogy a Szent Korona értékrendje védelmet nyújt minden fent jelzett galádsággal szemben. A kulturális kreatívok (akiknek nem kell se kapitalizmus, se szocializmus, hanem 'egy másfajta értékrendet' valló társadalomban szeretnének élni, szabadon, átverés és hazudozás nélkül) a Szent Korona értékrendjét követők legtermészetesebb szövetségesei, akkor is, ha még nem tudnak erről!

Mindenki gondolja át, meddig akarja még éltetni ezt az idegen, igazságtalan, élősködő, hazánkba beférkőzött, a magyarságot jellemző Hunor-Magor-típusú (egymást segítő) életmodellt elutasító hatalmat, ezt a pusztító gazdasági-pénzügyi rendszert!?”

...

Itt volt vége szeretett barátom példálózásainak és háborgásainak.

És én nem tudtam neki ellentmondani. Nem volt igaz és hatásos érvanyagom.

Gödöllő-Máriabesnyő, 2011. április 20.

Ludányi-Horváth Attila

(okl. közgazda, szakkonzul, újparadigma-elemző)